Alcsúti református templom

A református templom a falu főutcáján, a központtól délkeletre, Tabajd irányában található.
Ezen a helyen már a középkorban templom állt, amely 1543-ban a török megszállás alatt elpusztult a faluval együtt. Az elmenekült lakosok az új hitben visszatérve az 1550-es években építenek Istennek házat, a régi anyagot felhasználva. Ezt 1620-ban nagyobbítják. A lakosság gyarapodásával 1710-ben új templomot építenek, egy fal marad, s a templomot megfordítják, mellette fa haranglábbal. A bejárati küszöb még a középkori templom bejárata volt, ezt ismét beépítették. A régi imaház helyére újat készítettek.
A templom a szomszéd falvak lakóinak is gyülekezeti helyet adott.
1775-ben a prédikátori ház és az iskola felújítását kérvényezik. II. József császár 1781-es türelmi rendelete új lendületet hozott az egyház életében. A hívek lelkes adakozása folytán 1787-re összeállt a szükséges összeg.
A templom északkelet-délnyugat tengelyre épült, késő barokk stílusban. Az utcafrontra bástyafalat raktak, azon belül van a bejárat, amely így az utcaszint fölé került. Vagyis az ajtó nem az utcára nyílik. Belső méretei 11mx25m, síkvakolt mennyezet fedi. Tornya 20m magas, hagymakupolás, két klasszicizáló tömör oszlop tartja. Karzata fa mellvédes, rajta latin felírat. A szószék copfstílusú, felette hangvető. Az úrasztal egy lábon álló, kőből faragott, füzérdíszes. 320 ülőhely található a templomban.
Két harang hívja a gyülekezet tagjait. Az eredeti, 1789-ben öntetett nagyharangot 1916-ban elrekvirálják hadi célra. Helyette 204kg-ost öntetnek 1925-ben. A kisharang 1897-es, 140kg súlyú.
A XIX. század elején a négy község önállósodott, saját templomokat építtettek.
A falu és környéke József nádor birtokába került 1808-ban. Felesége, Mária Dorottya főhercegnő evangélikus vallású volt. Több alkalommal meglátogatták a református gyülekezetet, a régi Biblia a főhercegnő ajándéka. 1816-ban jutott József nádor jóvoltából az egyház ún. kegyelem földhöz, melyet később István főherceg ajándékozott nekik örökös földként.

A falon levő márványtáblákon az 1620-tól megválasztott és beiktatott prédikátorok nevei olvashatók.
E szerény Isten-házában keresztelték 1913-ban Kovács Imre kisgazdapárti politikust, 1963-ban Orbán Viktor miniszterelnököt.

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.