Kulturális örökség

Kastélykápolna- Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum Kastélykápolnája számos rendezvény hangulatos helyszíne

A pompás kápolna helye már az 1200-as években is szakrális hely volt, feljegyzések szerint Szent Eusztáh kolostor állt itt. Később pálos birtok volt, így felmerül, hogy az épület egyes elemei régebbi eredetűek.

Göböljárás - Remeteség - Viselettörténeti Kiállítás

Az Alcsútdobozhoz tartozó Göböljáráspusztán különleges kiállítást rejt az egykori tanítói lakás. Oravecz Gréti textiltervező iparművész és viselettörténeti szakértő állíttatta helyre az idő ütötte sebeket a házon, új kerítést emelt, komfortossá tette. Az impozáns, udvarház jellegű ház otthon és egyben kiállítótér is. Sajátos stílusban, logikával és rendszerben szolgálja a berendezés a ház lakóját, aki szenvedélyes és elkötelezett hagyományőrző.

Dobozi református templom

A dobozi református egyház a türelmi rendelet után 50 évvel önállósodott. 1832-ben levált az alcsúti anyagyülekezetről és saját templomot építtetett (1834-re lett készen). Halottait saját temetőjébe temette.
A templom kelet-nyugati tájolású, nyugati homlokzatában 21 m magas, háromszintes toronnyal. A tornyot a kőkarzattal együtt oszlopok tartják. Sisakja hagyma alakú, barokkos. A templom 10 és fél x 18 m belső tere síkvakolt mennyezetű. Az északi oldalon falazott szószék áll, hangvetője nincs. Középen egy lábon álló, faragott kő Úrasztala.

Alcsútdobozi Jézus Szíve templom

Az alcsúti plébániatemplom fogadalmi templom, melyet József Ágost főherceg hálából építtetett egy tengeri viharból való megmenekülés után, Jézus Szíve tiszteletére.

Alcsúti református templom

A református templom a falu főutcáján, a központtól délkeletre, Tabajd irányában található.

Beethowen Emlékmúzeum

Beethowen Emlékmúzeum

A martonvásári Beethoven Emlékmúzeum Beethoven Magyarországgal és a Brunszvik családdal kialakult szoros kapcsolatát mutatja be. A múzeumot 1958-ban hozták létre a martonvásári Brunszvik kastélyban.

Korda Filmpark Látogatóközpont

Korda Filmpark

Korda emlékkiállítás - Látta már a Bagdadi tolvajt, a Dzsungel könyvét vagy a VIII. Henrik magánéletét, a Korda fivérek legemlékezetesebb filmalkotásait? Ha meg akarja ismerni kalandos életútjukat a nemzetközi filmgyártásban feltétlenül látogasson el a Korda Filmparkba!

Interaktív kiállítás - Törpék és óriások a Gyűrűk urában! Motorozás a Duna-parton! Csatahajó robbantása! Lódobogás a kalandfilmekben! Csak néhány filmes talány, amire, ha nem tudja a választ, most megkaphatja. Saját maga is kipróbálhatja a filmes képi és hangtrükköket interaktív kiállításunkon.

Tűzoltó- és Községi Emlékház

Tűzoltó- és Községi Emlékház

Vál régi faluközpontja a Szent István tér, ahol több országos műemlék és egy felújított egykori tűzoltószertár áll. A felújított Tűzoltó és Községi Emlékházat 2012 decemberében adták át. Végre méltó helyre kerültek az évek folyamán összegyűlt relikviák és a községi néprajzi gyűjtemény.

Cím: 2473 Vál , Szent István tér
Telefonszám: (22) 243-274
Nyitva tartás: V 10-16
bejelentkezéssel: Tűzoltóság, Vajda János u. 12. 22/243-390

Római kőtár

Római kőtár

Ezen a kültéri kiállításon sírépületelemeket, sírkő részleteket és egy mérföldkövet tekinthetnek meg a látogatók.

Tabajd Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal
Tabajd, Dózsa Gy u. 2.
22/594-330

Látogatható:

H-Cs: 8.00-16.00
P: 8.00-13.30

Váli református templom

Váli református templom

A templom 1929-ben épült. Azelőtt, 1787-től 1929 tavaszáig, a domboldalon fentebb állt egy templomként szolgáló épület, egy imaház, harangtoronnyal. Fényképet, rajzot nem ismerünk róla.

1929-ben Vásárhelyi Dezső építész tervei alapján készült a mostani épület. Alapzata és a falak alsó része sóskúti terméskőből, a falak többi része a földesúr (Dréher Jenő) téglagyárából kapott téglából.

Oldalak

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.