Több vidékfejlesztési pályázat jelentkezési feltételei is szigorodnak - jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön, a Borjog és bormarketing 2017 konferencián Budapesten.
Kis Miklós Zsolt jelezte, hogy eltérő okok miatt döntöttek a pályázati felhívások módosítása mellett: a fiatal mezőgazdasági termelők számára meghirdetett támogatás esetében azért kell szigorítani, mert egyes pályázatírók az elmúlt hetekben kormányhivatali igazolásokkal akartak visszaélni.
Testvér-települési programok megvalósítására hirdet pályázatot 200 millió forintos keretösszeggel a nemzetpolitikai államtitkárság, a cél: a magyar-magyar kapcsolatok elmélyítése.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a pályázat célja a meglévő együttműködések kölcsönös fejlesztése a magyarországi önkormányzatok és Kárpát-medencei országok - Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria - önkormányzatai között, valamint a tapasztalatcsere, a tudás és a legjobb gyakorlatok átadása.
A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély Otthon címmel - jelentette be Novák Katalin sajtótájékoztatón, amit Schanda Tamással tartott közösen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázat keretösszege tízmilliárd forint.
Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel hirdettek meg közösségfejlesztésre felhasználható pályázati forrást egyházi és civil szervezetek számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.
A lakosság számára összesen 115 milliárd forint uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre kölcsön formájában a lakóépületek energetikai korszerűsítésére. Ma jelenik meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében megvalósuló lakossági (nulla százalékos kamatú) hitelprogram a lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelésére. – tájékoztatott Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu
Zircon - This is a contributing Drupal Theme Design by WeebPal.