Mány

Mány református templom

Mány református temploma

1816-ban, klasszicizáló késő barokk stílusban épült.

Mány Szent Kereszt felmagasztalása templom

Mány Szent Kereszt felmagasztalása templom

A római katolikus templomot 1787-ben építtette Batthyány Fülöp, copf stílusban. Ugyanebben az évben szentelték fel. 1824-től lelkészséggel rendelkezik, 1841-től plébánia.

Leimen Ház Panzió

Leimen Ház

A „Leimen-ház” mai formájában 1998-ban épült meg.
A ház egy rendezvényteremmel rendelkezik, mely bajor stílusban lett kialakítva, kitűnő családi rendezvények, állófogadások, lakodalmak és céges rendezvények lebonyolítására is lehetőséget nyújt. A panziónk nagyüzemi konyhával felszerelt, mely EU szabvány szerint lett kialakítva, ezáltal alkalmas az Ön igényeinek kielégítésére! Az emeleten 9 fürdőszobával, TV-vel és minibárral felszerelt szobával állunk az Ön rendelkezésére. A szobák 2 illetve 3-ágyasak, pótágyazhatóak.

Mányi Horgásztó

Mányi Horgásztó

Néhány adat a tóról:
- 4 hektár vízfelület, ami az 50-es években épült.
- Az átlag vízmélység 1,5 méter.
- Vadregényes családbarát környezet a Sajgó patak vonalában.
- Megközelítés az M1-es utópálya felől vagy az egyes útról, a bicskei kőrforgalom irányából.
- Éjszakai horgászati lehetőség a hét minden napján.
- Sátorozás, bográcsozás lehetséges.
- Esőbeállók a nedvesebb napokra.
- 15 éves ős halállománnyal rendelkezik, kapitális méretű halakkal.
- Büfé (horgászcikkek, italok).
- Az átlag vízmélység 1,5 méter.

Alsóörspuszta Lovastanya

Alsóörspuszta Lovastanya

Lovaink Mány és Zsámbék között, Alsóörspusztán, igazi „lónak való” környezetben élnek, nyárfaerdő hűvösében, zöld füvön. Itt szervezzük meg napközis lovas táborainkat, ahová szeretettel várjuk a lovagolni vágyó, lovaglás iránt érdeklődő gyerekeket és a kedves szülőket is!
Lovastúráinkról kérjük érdeklődjön elérhetőségeinken vagy honlapunkon!
Telefon: +36209668110
Cím: 2065 Mány, Hrsz. 09/5. Térképes nézet
Földrajzi koordináták: É 47° 31' 56", K 18° 39' 20"
Telefon: +36304166165
Email: baia@vipmail.hu

Mányi Szimi Szamóca

Mányi Szimi Szamóca

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Információ: http://www.facebook.com/manyiszimiszamoca

Völgyvidék és Velencei-tó környéki kerékpártúrák

Völgy Vidék kerékpárutak

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

http://funiq.hu/volgyvidek-velencei-to

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.