Váli református templom

Váli református templom

A templom 1929-ben épült. Azelőtt, 1787-től 1929 tavaszáig, a domboldalon fentebb állt egy templomként szolgáló épület, egy imaház, harangtoronnyal. Fényképet, rajzot nem ismerünk róla.

1929-ben Vásárhelyi Dezső építész tervei alapján készült a mostani épület. Alapzata és a falak alsó része sóskúti terméskőből, a falak többi része a földesúr (Dréher Jenő) téglagyárából kapott téglából.

Építési stílusa: neoromán. A hármas felosztás a homlokzati ablakokban és az oldalablakok díszeiben a Szentháromságra utal. A bejárattal szemközti, hátsó falra elhelyezett szószék koronájának díszítése ugyancsak neoromán stílusú. A szószék falán stilizált fali díszítőelemek a bástyák, Isten választott népére utalva (12 bástyafok). A templom kelet-nyugati tájolású, a fény napközben az ún. Mózes-széktől (a szószék melletti lelkészi ülőhelyektől) kezdve sorra vetül a különböző szektorokra és késő délután a karzatra.

A középen elhelyezett úrasztala ruszkicai fehér márványból készült. A márvány úrasztala mellett egykor keresztelő medence volt, a Váli-völgy több református templomához hasonlóan. Ez homokkőből készült, állaga miatt használhatatlan. Az úrasztala a két sákramentum kiszolgáltatására használatos elsősorban.

A templomhajó mennyezete félköríves rabitz donga boltozat. A belső tér több mint 1000 köbméteres. A templomhajó 24 méter hosszú és 13 és fél méter széles. A templomban 50 padsor van, kb. 250 ülőhellyel. A templom tornya 30 méter magas. Két harang van benne. A nagyharang 1797-ből való, a gyülekezet legrégibb emléke. 110 kg-os. A kisharang 1926-ban készült. 67 kg-os.

A templomot Ravasz László püspök szentelte fel 1929. november 10-én.

A templomi sípos orgona 1932-ben készült egy rákospalotai orgonaépítő, Barakovits János által.

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.