Bosnyák Lovasudvar

Bosnyák Lovasudvar

Tordas központi részén, közvetlenül a patak völgyében, 50 hektáron terül el a Bosnyák Lovasudvar. A területen több mint 10 éve foglalkozunk lovakkal és kínálunk lovas szolgáltatásokat. A völgyben, a bekerített mezőn több tucat ló legel, de emellett a kifutóban, elkülönítve is kielégítjük a lovak mozgásigényét. A saját lóval rendelkezők az állatot az önitatóval felszerelt istállók valamelyik bokszában helyezhetik el. Az ellátásról állandó személyzet, míg a folyamatos állatorvosi felügyeletről a helyben lakó állatorvos gondoskodik. Foglalkozunk trenírozással, és bérlovak megmozgatásával is.

A lovakon kívül a tanyán szinte az összes őshonos állat megtalálható, így kacsák, libák, pulykák, sertések, juhok, birkák és természetesen vannak kutyáink is.
A lovasoktatás kezdő szinttől indul, a már magabiztosan lovaglók pedig egész napos túrák keretében ismerkedhetnek meg a környék nevezetességeivel. Egy rövidebb túra során a Váli-völgy festői tája, egy napi lovaglással a Velencei-tó, a Vértesi Tájvédelmi Körzet, sőt - az M7-es felett átkelve - a Duna is elérhető.

Nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekbarát környezetre és lovaglásra: különböző méretű pónikon sajátíthatják el a kicsinyek a lovaglás alapjait. A tanya tökéletes helyszíne egyéni, társas, családi vagy céges rendezvényeknek, festői környezetben, grillezési lehetőséggel várjuk a pihenni vágyókat.

Honlap: http://www.bosilovas.hu/
Bosi Lovas Kft.
2463 Tordas, Szabadság út 158.
Telefon: +36 30/2482487
Fax: +36 22 467 373
E-mail: info@bosilovas.hu
Facebook: https://www.facebook.com/bosnyak.lovasudvar

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.