Óvodamúzeum

Óvodamúzeum

Az Óvodamúzeum, mely az országban egyetlen, bepillantást enged a látogatóknak a magyar kisdedóvás történetébe. 1828-ban hozta létre a martonvásári kastély lakója, Brunszvik Teréz az ország és Közép-Európa első óvodáját. A kiállítás tárgyai, könyvei, fotói, dokumentumai és játékai ekkortól tárják elénk a régmúlt, s a közelebbi múlt óvodáinak életét. A szemléltető- és foglalkoztató eszközök a honi kisgyermeknevelés fejlődését, útkeresését, s a jobbra való törekvéseket mutatják be.

A megnyitás óta 12-15000 látogató keresi fel évente a múzeumot. A kiállítás Brunszvik Teréz 1828-ban Budán megnyitott első magyar és egyben első közép-európai kisdedóvodájától az 1950-60-as évek napközi-otthonos óvodájáig mutatja be a magyar óvodaügyet, végigkövethetjük a főbb pedagógiai irányzatokat, korabeli tárgyakon, dokumentumokon, és persze a gyermeklét legfontosabb eszközein, a játékokon keresztül, enteriőrökkel színesítve. Mint minden múzeumban, itt is, a kiállítás csak a jéghegy csúcsa. Az adattár és a fotótár, valamint az 5 000 kötetes szakkönyvtár nélkülözhetetlen segítsége az óvodatörténet iránt érdeklődőknek. A múzeum fenntartója Martonvásár Város Önkormányzata.

Honlap: http://www.martonvasar.hu/news.php?readmore=59#BRUNSZVIK-BEETHOVEN_KULTU... és http://ovodamuzeum.hu/

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.