Alcsútdoboz

Az egykori alcsútdobozi zárda épülete

1882. október 2-án nyitotta meg kapuit az alcsúti paraszt- és zsellérgyerekek előtt az alcsúti zárda, amelyben óvodát és római katolikus iskolát vezettek a Paulai Szt. Vince rendhez tartozó szatmári irgalmas nővérek. Alapítója Klotild főhercegnő, József Károly főherceg felesége. Az óvodások és leányiskolások nevelését, tanítását a főhercegnő négy szerzetesnővérre bízta.
Nagy-Magyarországon akkoriban 2,78 százalék gyermek járt óvodába, Alcsúton pedig 98 százalék, méghozzá felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Egykori Habsburg-kastély portikusza

Egykori Habsburg-kastély portikusza az Alcsúti Arborétumban

József nádor már 1819-ben, az alcsúti birtok megvásárlásának évében felkérte kastélyának megtervezésére a hazai építészet nagymesterét, Pollack Mihályt. A hazai klasszicizmus egyik legharmonikusabb épületét 1827-ben vette birtokba a főhercegi család. Az épületegyüttes végső formája azonban később alakult ki, a kastély további két építési periódusa után nyerte el végső, kiteljesedett formáját. A végső alaprajz és tömegalakítás annyira egységesnek tűnik, hogy felvetődik a gondolat, talán a kezdeti Pollack tervek eleve magukban foglalták a későbbi bővítések lehetőségét.

A József nádor Általános Iskola Főépülete és kőkerítése

Eredetileg jószágkormányzói központnak épült az 1820-ban emelt tágas, klasszicista főszárny, a falu közepére.

Kastélykápolna- Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum Kastélykápolnája számos rendezvény hangulatos helyszíne

A pompás kápolna helye már az 1200-as években is szakrális hely volt, feljegyzések szerint Szent Eusztáh kolostor állt itt. Később pálos birtok volt, így felmerül, hogy az épület egyes elemei régebbi eredetűek.

Göböljárás - Remeteség - Viselettörténeti Kiállítás

Az Alcsútdobozhoz tartozó Göböljáráspusztán különleges kiállítást rejt az egykori tanítói lakás. Oravecz Gréti textiltervező iparművész és viselettörténeti szakértő állíttatta helyre az idő ütötte sebeket a házon, új kerítést emelt, komfortossá tette. Az impozáns, udvarház jellegű ház otthon és egyben kiállítótér is. Sajátos stílusban, logikával és rendszerben szolgálja a berendezés a ház lakóját, aki szenvedélyes és elkötelezett hagyományőrző.

Canter Club Lovarda

Canter Club Lovarda

A Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőpark területén, a dombtetőn található a Canter Club, egy kis, családias lovarda, ahol – Budapesthez közel – vállaljuk lovak bértartását, valamint lovaskocsikázást és lovashintózást is.

Szolgáltatások:
– lovashintózás (max. 3 fő)
– lovaskocsikázás (max. 8 fő)
– bértartás: napi kétszeri etetés (széna, zab), nappali méneses tartás (10 ha-os legelőn), éjjelente, illetve rossz időben bokszos elhelyezés (nagyméretű boxokban)
– bértartás kiegészítése egyedi karámozással (napi egyszeri ki- és bevezetéssel)

Göböl vendégház

Göböl vendégház

A vendégház Göböljárás-pusztán, Etyek és Alcsútdoboz között félúton, a Canter Club lovardával szemben, a Zoltán és Diana Horgásztótól kb. 800 méterre található.

Két épületből áll, mindkét épület 5-5 fő elszállásolására alkalmas.

A vendégházhoz medence és finn szauna, valamint salakos tenisz- és füves focipálya is tartozik. A kertben kemence és bogácsozó hely is rendelkezésre áll.

A nagyobbik épületben felszerelt konyha, billiárd- és pingpongasztal- és 60 fős tanácsterem található.

Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőpark

Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőpark

A Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőpark Budapest belvárosától 30 km-re, Fejér megyében, Göböljárás-pusztán, Etyek és Alcsútdoboz között félúton, festői dombok között, az etyeki Kordai Filmstúdió közvetlen szomszédságában helyezkedik el.

Éjjel-nappal várjuk a horgászokat, természetjárókat, pihenésre vágyó családokat, baráti csoportokat, iskolai osztályokat – fiatalokat és időseket egyaránt.

Dobozi református templom

A dobozi református egyház a türelmi rendelet után 50 évvel önállósodott. 1832-ben levált az alcsúti anyagyülekezetről és saját templomot építtetett (1834-re lett készen). Halottait saját temetőjébe temette.
A templom kelet-nyugati tájolású, nyugati homlokzatában 21 m magas, háromszintes toronnyal. A tornyot a kőkarzattal együtt oszlopok tartják. Sisakja hagyma alakú, barokkos. A templom 10 és fél x 18 m belső tere síkvakolt mennyezetű. Az északi oldalon falazott szószék áll, hangvetője nincs. Középen egy lábon álló, faragott kő Úrasztala.

Alcsútdobozi Jézus Szíve templom

Az alcsúti plébániatemplom fogadalmi templom, melyet József Ágost főherceg hálából építtetett egy tengeri viharból való megmenekülés után, Jézus Szíve tiszteletére.

Oldalak

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Vál, Vajda János u. 36., II. em.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
Telefon/Fax: 22/243-124
Mobil: 70/489-2088
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.