Egykori Habsburg-kastély portikusza

Egykori Habsburg-kastély portikusza az Alcsúti Arborétumban

József nádor már 1819-ben, az alcsúti birtok megvásárlásának évében felkérte kastélyának megtervezésére a hazai építészet nagymesterét, Pollack Mihályt. A hazai klasszicizmus egyik legharmonikusabb épületét 1827-ben vette birtokba a főhercegi család. Az épületegyüttes végső formája azonban később alakult ki, a kastély további két építési periódusa után nyerte el végső, kiteljesedett formáját. A végső alaprajz és tömegalakítás annyira egységesnek tűnik, hogy felvetődik a gondolat, talán a kezdeti Pollack tervek eleve magukban foglalták a későbbi bővítések lehetőségét.

Nagyegyházi Horgásztó

Nagyegyházi Horgásztó

A Bicskei Barátság Horgászegyesület 2016-ban a nagyegyházi horgásztavon kezdi meg a horgászatot. Nagyegyháza a Vértes lábánál csodálatos környezetben fekvő hangulatos kistelepülés. Megközelíthető a Bicske Óbarok Nagyegyháza útvonalon, vagy Tatabányáról Szárliget irányába. Távolabbról érkező horgásztársak az M1-s autópályáról Óbarok pihenőhelynél lehajtva juthatnak el a tóhoz. A horgásztó egy festői szépségű parkban fekszik, melyet körül ölelnek a Vértes lankái. A parkban két horgásztavon, és az azokat összekötő patakban horgászhatunk. A tóba szép ponty, amur állomány került telepítésre.

Kastélykápolna- Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum Kastélykápolnája számos rendezvény hangulatos helyszíne

A pompás kápolna helye már az 1200-as években is szakrális hely volt, feljegyzések szerint Szent Eusztáh kolostor állt itt. Később pálos birtok volt, így felmerül, hogy az épület egyes elemei régebbi eredetűek.

Göböljárás - Remeteség - Viselettörténeti Kiállítás

Az Alcsútdobozhoz tartozó Göböljáráspusztán különleges kiállítást rejt az egykori tanítói lakás. Oravecz Gréti textiltervező iparművész és viselettörténeti szakértő állíttatta helyre az idő ütötte sebeket a házon, új kerítést emelt, komfortossá tette. Az impozáns, udvarház jellegű ház otthon és egyben kiállítótér is. Sajátos stílusban, logikával és rendszerben szolgálja a berendezés a ház lakóját, aki szenvedélyes és elkötelezett hagyományőrző.

Oldalak

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.