2013 óta, folyamatosan bővülő, szépülő birtokunkon, gazdaságunkban foglalkozunk falusi vendéglátással. A vidéki hagyományok megőrzésére és megismertetésére törekszünk, amelyet szüleinktől, nagyszüleinktől tanultunk. Elsajátítottuk általuk a szőlőművelést, bor és pálinkakészítést, gyümölcstermesztést, a valódi gyümölcsből készült házi szörpök és lekvárok befőzését, zöldségtermesztést, házi savanyúságok készítését, az állatok megfelelő tartását, és ezek feldolgozását, egyedi receptúrák alapján.
A településközpontban kis dombon szabadon álló, északnyugat-délkeleti tájolású, téglány alaprajzú egyhajós épület a homlokzat síkjában emelkedő órapárkányos toronnyal, félköríves záródású szentéllyel.
A templomot barokk stílusban építették, 1762 és 1767 között. Berendezése is teljesen barokk stílusú.
A település szélén, domboldalon, egy nyeles telken álló, sánccal körülvett, egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom romjai.
A falu egykori temploma a XIII. században épült és még ugyanabban a században – talán még a tatárjárás előtt – háromhajóssá bővítették. A XVI. századig állt, akkor – feltehetően a török pusztítás következtében – elhagyatottá vált és rommá lett.
1946-ig Bicske filiája, majd lelkészség, 1965-tõl plébánia. Temploma 1935-36 folyamán épült.
Vasztélypuszta torony nélküli temploma 1938-ban épült fel, jelenlegi formáját 1962-ben nyerte el. harangja a mellette álló vas haranglábon áll.
Oldalak
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by
WeebPal.