Megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési és rendkívüli támogatási pályázatai

Megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési, illetve rendkívüli támogatási pályázatai, a települési önkormányzatok rendkívüli támogatásaira ebben az évben 11 milliárd forintot különített el a Belügyminisztérium (BM).

Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a BM által kezelt költségvetési fejezetből a többi között megnyitották az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásához szükséges forrásokat.

Épületek, létesítmények felújítására, karbantartására lehet pályázni, három területen:
az első az önkormányzati intézményekre - bölcsődék, óvodák, orvosi rendelők, közösségi kormányzati hivatalok, ettől az évtől a fogorvosi rendelők is - vonatkozik, a második belterületi utakra, a harmadik iskolai, óvodai tömegsport-létesítményekre.

Az elnyerhető legnagyobb összeg az első területen 30 millió, a másodikon 50 millió, a harmadikon pedig 20 millió forint. A fejlesztési pályázatokon 2016-ban 7 milliárd forintot kaptak az önkormányzatok - tette hozzá.

Az államtitkár ezekkel a pályázatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy nagyon népszerűek, mert az önkormányzatok által jól ismert webes felületen adhatók be, és ezekhez - szemben a hasonló célú uniós pályázattal - nem szükséges kapacitást is bővíteni. Ezt támasztja alá, hogy tavaly az önkormányzatok döntő többsége pályázott, főként intézmény- és útfelújításra - mondta.

A települési önkormányzatok május 2-ig tölthetik fel a pályázatukat, ezeket július 17-ig bírálják el, az elszámolás határideje pedig 2018. december 31. lesz.

Emellett kiírták a települési önkormányzatok számára a rendkívüli működési támogatási pályázatot, amelyre egy évben kétszer jelentkezhetnek,
az elbírálás pedig "tulajdonképpen folyamatos". Ez a támogatás kizárólag az önkormányzat működéséhez kapcsolódó kifizetetlen számlák kiegyenlítésére használható fel, három hónapon belül. Idén legkésőbb szeptember 30-ig lehet pályázni, ha pedig egy önkormányzatnak ezután szembesül váratlan kiadással, arra egyedi támogatást kérhet külön eljárásban - közölte Pogácsás Tibor.

Tavaly erre a célra 8 milliárd 210 millió forintot kaptak az önkormányzatok.

Az államtitkár hozzátette: a rendkívüli működési támogatás különleges formája a rendkívüli szociális működési támogatás, amelyre egy évben egyszer, július 15-ig pályázhatnak a települési önkormányzatok.

Ezzel kapcsolatban elmondta: a segélyezési rendszer 2015-ös átalakítása igazolta a várakozásokat, hiszen a normatív alapon, mérlegelés nélküli segélyek kiutalása folyamatos a járási hivatalokon keresztül, a helyi igények, körülmények ismeretét igénylő segélyek pedig az önkormányzatoknál maradtak, és a rendszer jól működik. Ha az erre a célra biztosított források mégsem bizonyulnának elegendőnek, arra van ez a rendkívüli szociális támogatás.

Tavaly 145 önkormányzat kapott ilyet 866 millió forint értékben, ebből látszik, hogy nem jellemző a probléma - közölte Pogácsás Tibor.

A két rendkívüli támogatás idei keretösszege együttesen 11 milliárd forint.
A megyei önkormányzatok váratlan kiadásaik fedezésére nyújthatnak be támogatási igényt a rendkívüli támogatási pályázaton keresztül, amelynek kerete 300 millió forint - fűzte hozzá az államtitkár.

(MTI)

További információ itt>

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.